Pénzt kaptak a juhtartók

Pénzt kaptak a juhtartók

Fotó: Kristó Róbert

Kifizette a támogatást a juh és kecsketartó gazdáknak a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA). Az érintetteknek állatonként 38,23 lejt utaltak át bankszámláikra. A farmerek a közeljövőben újabb támogatásra számíthatnak.

Rédai Botond

2014. február 02., 09:362014. február 02., 09:36

2014. február 02., 10:002014. február 02., 10:00

Mint azt Haschi Andrástól, az APIA Hargita megyei igazgatójától megtudtuk, a 2013-as évre szóló nemzeti kiegészítő támogatást a megyéből 952 gazda igényelte 124 204 juhra, míg 213 farmer kecsketámogatást kért összesen 11 063 egyedre. A gazdák számára így összesen kevéssel több, mint öt millió lejt utalt át az APIA. Haschi megjegyezte, az érintettek újabb támogatások kifizetésére számíthatnak. Hiszen tavaly ősszel lehetett igényelni első alkalommal a kedvezőtlen adottságú hegyvidéki juh és kecsketámogatást. Ennek keretében állatonként 6,5 euróhoz, azaz hozzávetőlegesen 28 lejhez juthatnak a farmerek. Az igazgató felhívta azonban a figyelmet, hogy ebben az esetben is a maximális támogatási érték van megállapítva. Azaz amennyiben az igényelt támogatás túllépi a keretösszeget, akkor az állatonként kifizetendő ősszeg is csökkenhet. Ez utóbbi támogatásra a megyében 757 gazda tette le iratcsomóját, több mint 84 ezer állatra kérve támogatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

A városvezetés szerint szükségszerű a fémkorlát Sepsiszentgyörgy új kerékpárútja mentén

Látványos szakaszba ért az Olt folyó töltésén épülő bicikliút, az azt szegélyező fémkorlátnak azonban bőven akadtak kifogásolói a városlakók körében. Többen balesetveszélyesnek, ízlésrombolónak vélik a védőkorlátokat.

A városvezetés szerint szükségszerű a fémkorlát Sepsiszentgyörgy új kerékpárútja mentén
2024. április 16., kedd

Szovátára és a Mini-Erdély Parkra is szavazhatunk

Száztagú, szakemberekből álló zsűri választotta ki azokat a településeket, helyszíneket és szálláshelyeket, amelyek döntőbe jutottak az Év desztinációja megmérettetésen. Május 8-ig lehet szavazni.

Szovátára és a Mini-Erdély Parkra is szavazhatunk
2024. április 16., kedd

Kilencvenhat lakás és duális kampusz épül az egykori tyúkfarm helyén

A lebontásra ítélt volt sepsiszentgyörgyi tyúkfarmon tartott sajtótájékoztatót Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke kedden.

Kilencvenhat lakás és duális kampusz épül az egykori tyúkfarm helyén
2024. április 16., kedd

Nem sikerült megegyezni: külön listákon indulnak a magyar jelöltek Maros megyében

Összefogást ajánlottunk az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetőinek és bejutó helyet az RMDSZ Marosvásárhely városi tanácsoslistáján, azonban ők ezt elutasították – mondja kedd délutáni Facebook-posztjában a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke.

Nem sikerült megegyezni: külön listákon indulnak a magyar jelöltek Maros megyében
2024. április 16., kedd

Készen áll a vargyasi híd a forgalomra

Hivatalosan is megnyitják a forgalom előtt a kevesebb mint egy éve készülő új acélhidat Vargyason. A polgármester szerint ugyan csúszott némileg az átadás, de ha minden jól megy, szerdától új híd köti össze Erdővidéket Udvarhelyszékkel.

Készen áll a vargyasi híd a forgalomra
2024. április 16., kedd

Segítségnyújtás az udvarhelyszéki gazdáknak: minden kérdésre válaszolnak a mezőgazdasági szakemberek

Ismét útjára indul Udvarhelyszéken a gazdafórum-karaván, az Udvarhelyszéki RMDSZ és a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének szervezésében. Huszonhat településre látogatnak el a szervezők azzal a céllal, hogy a gazdákat meghallgassák, tájékoztassák.

Segítségnyújtás az udvarhelyszéki gazdáknak: minden kérdésre válaszolnak a mezőgazdasági szakemberek
2024. április 16., kedd

Tündérek és ördögök a tornateremben

Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: az Ördögölő Józsiás című tündérjátékot Tamási Áron azonos című darabja alapján Szabó Attila írta és rendezte. A premiert április 19-én 18 órától tartják.

Tündérek és ördögök a tornateremben
2024. április 16., kedd

Lehet rontani az időjárási helyzeten: szaharai porfelhő is érkezik Románia fölé

A keddi nap folyamán szaharai eredetű porszemcséket tartalmazó légtömeg érkezik Románia fölé, és az esőzések nyomán lerakódik – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tájékoztatására hivatkozva.

Lehet rontani az időjárási helyzeten: szaharai porfelhő is érkezik Románia fölé
2024. április 16., kedd

Jobb életkörülményeket teremtünk európai forrásokból

Maros megye fejlesztésére az elmúlt 4 évben több mint 27 nagy európai pályázati forrást mozgósítottunk. Ezek egy részét az úthálózat korszerűsítésére fordítottuk.

Jobb életkörülményeket teremtünk európai forrásokból
2024. április 16., kedd

Néhány kiadós eső megkoronázhatná a tavaszi mezőgazdasági munkálatok eredményét

Jó ütemben haladnak a tavaszi mezőgazdasági munkálatok Hargita megyében, a fő terménynek számító burgonyának közel a háromnegyedét már elültették a gazdák. A talajnak azonban kiadós csapadékra lenne szüksége.

Néhány kiadós eső megkoronázhatná a tavaszi mezőgazdasági munkálatok eredményét
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!