Fordulatos hétvége a körzetiben

Fordulatos hétvége a körzetiben

A harmadik fordulóval folytatódott az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság. Az A csoportban Szentábrahám újabb győzelmével megőrizte tökéletes szezonrajtját, a B-ben Agyagfalva is sikerrel abszolválta harmadik mérkőzését, a C1-ben a Parajd SE súlyos vereséget szenvedett, míg a C2-ben Bogárfalva idegenben nyert.

Zátyi Tibor

2014. szeptember 16., 17:342014. szeptember 16., 17:34

2014. szeptember 16., 17:582014. szeptember 16., 17:58

 

A négy évvel ezelőtti bajnok Szentábrahám kemény menetelésbe kezdett az új idényben, hiszen az első három játéknapon legyőzte az előző körzeti A csoportjának mindhárom dobogósát. A hétvégén az Udvarhelyi Sporting vendége volt az A csoportban, a második játékrész elején már három góllal vezettek. Dicséretet érdemel a házigazda, hiszen a Sporting nem mondott le a pontokról, tizenhárom perc alatt egyenlített. Ezután egy elkerülhető büntető után ismét hátrányba kerültek, Szentábrahám végül a hosszabbításban biztosította be győzelmét. A találkozó játékvezetőjét is dicséret illeti, hiszen több kérdéses esetben hozott jó döntést. Sajnos segítőinek voltak hibái, főleg a passzív lesek megítélésénél: a szabály egyértelműen kimondja, hogy a jelzés előtt ki kell várni, kihez kerül a labda. Például a találkozó második gólja úgy született, hogy a centerezést követően nem került a labda a passzív lesen lévő játékoshoz, hiszen már azelőtt öngól született, ám a partjelző emelt zászlóval nézte a középbírót, aki helyesen döntve gólt ítélt. Az asszisztensi feladatkör több összpontosítást és figyelmet igényel.

Jó iramú volt a Korond–Zetelaka mérkőzés, ám az utolsó percben kisebb botrány alakult ki a pályán, összefutottak a labdarúgók, a játékvezető kiosztotta mindenkinek a megérdemelt színű lapot, majd lecsitultak a kedélyek. A Fiatfalva–Lövéte találkozón a vendégek tíz emberrel játszva két góllal vezettek a szünetben, továbbá még két nagy ziccert is kihagytak. Az idő múlásával fokozatosan elfáradtak, a házigazdák az utolsó negyedórában fordítottak, a győztes gól a hosszabbításban esett.
Felsőboldogfalva idegenben simán legyőzte Alsóboldogfalvát a B csoportban, így megelőzte vendéglátóját a táblázaton. Agyagfalva harmadik győzelmét húzta be, ezúttal a Korondi Ifjúságot győzte le két góllal, az A csoportból kieső vendégek harmadik vereségüket szenvedték el idén. Hasonlóan rossz rajtja van Etédnek, kétszer idegenben, most pedig otthon kapott ki.

A C1 csoportban Domokos Norbert mesterötösének köszönhetően Kobátfalva kiütötte az előző szezonban még a 4. Ligában szereplő, idén azonban nagy átalakuláson áteső Parajd SE-t. Zeteváraljának egyelőre idegenben jobban megy a játék, ezúttal Ócfalva vendégeként hozta el a három pontot. A C2-ben hiába vezetett szünetben két góllal Szentpéter Bogárfalva ellen, a csoportot vezető vendégek simán megfordították az állást, és végül 4–2-re nyertek.

A csoport, 2. forduló: Korond SE–Zetelaka 2–1 (1–0); vezették: Bálint A. – Tifán A., Bán Zs.; gólszerzők: Fábián Árpád (12.), Ambrus Zoltán (66.), illetve Csíki Csaba (74.); kiállítva: Sebestyén Csaba (90., Zetelaka). 3. forduló: Sporting–Szentábrahám 3–5 (0–2); vezették: Abrán H. – Kovács B., Baczó N.; gólszerzők: Bak István (54.), Gudor Elemér (61.), Gagiu Zsolt (67.), illetve Gál Attila (6.), Boér Attila (42., öngól), Kandó Csaba (51., 76.), Gindella Viktor (90+2.). Betfalva–Homoródszentmárton 0–1 (0–0); vezették: Páll M. – Kiss I., Fazakas L.; gólszerző: Bíró Botond (73.). Fiatfalva–Lövéte 3–2 (0–2); vezették: Barabás Z. – László Cs., Ráduly I.; gólszerzők: Varró Lajos (75.), Fazakas László (80.), Tordai Zsolt (90.), illetve Demeter Emil (24., 32.). Szentlélek–Bögöz 2–2 (0–1); vezették: Jenei Cs. – Incze Á., Feleki B.; gólszerzők: Miklós Levente (47.), Hajdó László (53.), illetve Csáki Ferenc (43.), Csomor Csaba (56.). Zetelaka–Szentegyháza 2–1 (1–1); vezették: Kovács B. – Barta Sz., Ozsváth A.; gólszerzők: Tornai Benjamin (7.), Bíró Csaba (65.), illetve Lázár Hunor (31.). Malomfalva–Korond SE 6–1 (1–1); vezették: Benedek A. – Kulcsár Cs., Albert K.; gólszerzők: Andrási Géza (28.), Birtalan Barna (52., 67., 68., 81.), Sinka Lajos (87.), illetve Bálint Csaba (24.). Nagygalambfalva–Farkaslaka 1–0 (0–0); vezették: Fodor J. – Szécsi Cs., Abrán H.; gólszerző: Péter Imre (51.).


B csoport, 3. forduló. Kápolnás–Nagygalambfalva II. 2–2 (0–1); vezették: Incze D. – Szabó Sz., Nagy A.; gólszerzők: Both Lajos (54.), Cornel Nicolae (87.), illetve Andrási László (38., 62.). Székelyderzs–Csekefalva 1–3 (1–1); vezették: Tifán A. – Karsai A., Balázs L.; gólszerzők: Dénes Ákos (26.), illetve Takács Zoltán (9.), Kedei Barna (74.), Kedei Károly (83.). Alsóboldogfalva–Felsőboldogfalva 0–4 (0–3); vezették: Abrán H. – Fodor J., Szécsi Cs.; gólszerzők: Gergely Tamás (32.), Zoltáni Attila (39.), Zilinczki Károly (41.), Csiszár Levente (63.). Gagy–Malomfalva II. 3–2 (2–1); vezették: Barabás Z. – László Cs., Ráduly I.; gólszerzők: Márton Levente (33.), Bedő Huba (43.), Miklós Kálmán (81.), illetve Balázs Ferenc (31.), László Levente (57.). Farcád–Zetelaka II. 4–0 (2–0); vezették: Hegyi H. – Kátay T., László E.; gólszerzők: Hermann Örs (11., 30.), Sándor Mátyás (53., 73.). Agyagfalva–Korondi Ifjúság 3–1 (2–1); vezették: Tőkés Á. – Bíró B., Bíró E.; gólszerzők: Nagy Attila (5.), Zoltáni Róbert (33.), Székely Imre (75.), illetve Máthé Márton Szabolcs (45.). Etéd–Hodgya 2–4 (2–0); vezették: Páll M. – Kiss I., Fazakas L.; gólszerzők: Mére Levente (7.), Nagy Endre (44.), illetve Molnár Károly (47., 61.), Dávid Béla (73., 75.).

C1 csoport, 3. forduló. Parajd SK–Betfalvi Ifjúság 4–2 (4–2); vezették: Jenei Cs. – Incze Á., Feleki B.; gólszerzők: Simonfi Zoltán (6.), Gál Levente (21., öngól), Kénesi Ferenc (39.), Nagy Attila (44.), illetve Daniel Amagdei (29.), Gubacsi Gábor (35.). Ócfalva–Zeteváralja 1–3 (1–1); vezették: Fodor J. – Szécsi Cs., Csiszár F.; gólszerzők: Barabási Tamás (37.), illetve Sánduj László (28.), Csíki Imre (57.), Dobai Jenő (79., öngól). Kobátfalva–Parajd SE 7–1 (2–0); vezették: Benedek A. – Kulcsár Cs., Albert K.; gólszerzők: Boros Zoltán (7.), Domokos Norbert (34., 48., 54., 57., 67.), Sófalvi Szilárd (49.), illetve Bognár Csaba (68.). Homoródszentmárton II.–Máréfalva 0–6 (0–2); vezették: Tőkés Á. – Bíró B., Bán Zs.; gólszerzők: Olasz Bence (20.), Tófalvi Tihamér (27., 87.), Kovács László (53.), Mag Arnold (68.), Demeter Hunor (86.). Szentmihály–Alsósófalva 0–3 (játék nélkül, a hazaiak nem tudtak biztosítani egészségügyi asszisztenst).


C2 csoport, 3. forduló. Rugonfalva–Kányád 4–1 (2–1); vezették: Kiss I. – Páll M., Fazakas L.; gólszerzők: Páll Csaba (15.), Váradi Rómeó (23.), Gircsó Levente (31.), Kóré László (50.), illetve György Sándor (13.); kiállítva: Bíró Áron (76.), Szabó Attila (88.) – mindketten Kányád. Bikafalva–Oklánd 2–8 (0–5); vezették: Szabó Sz. – Incze D., Balog A.; gólszerzők: Szász Levente (80.), Sugár György (70.), illetve Máté Mihály (1.), Csíki Mihály (20.), Pálfi Levente (26., öngól), Csíki Miklós (36., 66.), Cseke Csongor (45., 61.), Makkai Hunor (83.). Szentpéter–Bogárfalva 2–4 (2–0); vezették: Tifán A. – Karsai A., Nagy A.; gólszerzők: Gergely Szilárd (6.), Hatos Sándor (27.), illetve Bakó Mátyás (48.), Magyari András (53.), Geréb Imre (68.), Bálint Lóránt (73.). Székelyvarság–Siménfalva 6–1 (1–0); vezették: Kovács B. – Barta Sz., Ozsváth A.; gólszerzők: Szász Zsolt (34., 63.), Pál Levente (66.), Tifán Botond (78., 86.), Pál Attila (80.), illetve Demeter Levente (83.).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!