Ők lettek az őszi bajnokok az Udvarhely körzeti bajnokságban

Ők lettek az őszi bajnokok az Udvarhely körzeti bajnokságban

Fotó: Pál Árpád

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójáig kellett várni, hogy kiderüljön, mely csapatok lesznek az őszi bajnokok: az A csoportban Farkaslaka, a B-ben a Korondi Ifjúság, míg a C-ben Homoródszentmárton végzett az első helyen.

Zátyi Tibor

2016. december 01., 14:282016. december 01., 14:28

2016. december 01., 14:392016. december 01., 14:39

Lövétén rendezték az A csoport legfontosabb mérkőzését, ahová a bajnok Nagygalambfalva csapata látogatott. A kevésbé látványos meccsen mindkét együttesnek fontos volt a három pont megszerzése, a kezdéstől az utolsó sípszóig nagyot küzdöttek egymással. Az első félidőben a hazaiak egy jogosan megítélt büntetőből megszerezték a vezetést, a következő gólra pedig elég sokat kellett várni, Lövéte a 74. percben megduplázta előnyét.

Hamar válaszoltak a vendégek, a hajrában pedig mindent megtettek az újabb gól érdekében, de egyenlíteni már nem tudtak, így Farkaslaka maradt az A csoport első helyén. Az agyagfalvi mérkőzés kivételével (a vendég Malomfalva simán nyert 3–0-ra) a többi találkozón a papírformának megfelelő eredmények születtek.

Több meglepetés született a B csoportban. Az éllovas Farcád hazai pályán kikapott Alsóboldogfalvától. A vendégek kevés helyzetükből egyet értékesítettek, a meccs végén pedig úgy örvendtek a győzelemnek, mintha megnyerték volna a bajnokságot. A másik meglepetést Hodgya okozta, a Nagygalambfalva II. vendégeként rendre értékesítette ellentámadásait, és végül 6–2-es győzelmet aratott. A találkozó 26. percében, a vendégcsapat 2–1-es vezetésénél a házigazdák ziccerben nem tudtak betalálni, a hodgyaiak pedig rögtön büntettek. A találkozó végén a nagygalambfalviak még 11-esből sem tudtak gólt lőni.

Parajdon 47 percig tartott a játék, kiállítás és sérülések miatt ugyanis hét alá csökkent a bogárfalvi játékosok száma, a játékvezető pedig a szabályzatnak megfelelően véget vetett a mérkőzésnek. Az egészségügyi asszisztens sérülésekről nem számolt be, nem történt semmi – írta. A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület döntése értelmében a vendégeknek ilyen esetben vissza kell fizetniük a játékvezetői díjat a hazai csapatnak.

Homoródszentmártonba látogatott Siménfalva a C csoport rangadóján. Sokan még labdába sem rúgtak, amikor a hazaiak vezetést szereztek, majd nem sokkal később kétgólosra nőtt az előnyük. A vendégek nem adták fel, a második játékrészben szinte végig a házigazda térfélen folyt a játék, de a szentmártoni védelem bírta a rohamokat, kapusuk is jó napot fogott ki.

Vasárnap a 2017–2018-as Román Kupa Hargita megyei szakaszának második fordulóját rendezik, továbbá pótolják a B csoport 10. fordulójából elhalasztott Zetelaka II.–Csekefalva mérkőzést is (14 óra).

Január 20–22. között immár huszadik alkalommal rendezik meg a körzeti bajnokságban szereplő csapatok teremlabdarúgó-tornáját a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban. Benevezni szerdánként 16–17 óra között a sportcsarnokban lehet, december 28-áig. A nevezési díj 230 lej, a helyek száma korlátozott (32).

Labdarúgás, Román Kupa, Hargita megyei szakasz, 2. forduló, vasárnap 13 órától: Máréfalva–Zetelaka, Bogárfalva–Felsőboldogfalva, Parajdi SE–Farkaslaka, Agyagfalva–Bögöz, Kissolymos–Fiatfalva, Kápolnás–Szentegyháza, Farcád–Sporting, Gagy–Szentábrahám, Szentpéter–Lövéte, Korondi Ifjúság–Malomfalva.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 13. forduló, eredmények:
A csoport
Felsőboldogfalva–Fiatfalva 2–4 (1–1), vezették Kovács B. – Bíró E., Puja T., gólszerzők Tóth Károly (44.), Baczó Norbert (88.), illetve Tordai Zsolt (43.), Varró Lajos (47., 49.), Barabás Barna (90.);
Agyagfalva–Malomfalva 0–3 (0–2), vezették Pál A. – Bán Zs., Kecseti H., gólszerzők Sinka Lajos (7.), Birtalan Barna (17.), László Levente (65.);
Lövéte–Nagygalambfalva 2–1 (1–0), vezették Fodor J. – Incze Á., Incze D., gólszerzők Szász Lajos (27.), Fazakas Attila (74.), illetve Táncos Tamás (77.);
Zetelaka–Szentlélek 5–1 (2–1), vezették Tifán A. – Csíki A., Farkas H., gólszerzők Boros Alpár (23., 27.), Pál Attila (53.), Bíró Béla (60.), Bíró Csaba (70.), illetve Miklós Levente (33.);
Betfalva–Szentegyháza 4–2 (2–0), vezették Szabó Sz. – Balázs L., Karsai A., gólszerzők Bogdan Sorodoc (31.), Zoltáni Róbert (33., 58., 73.), illetve Márton Richárd (53.), Márton Zsolt (67. – 11-esből);
Szentábrahám–Farkaslaka 2–4 (2–2), vezették Szabó A. – Szécsi Cs., Ozsváth A., gólszerzők Kandó Csaba (28., 38.), illetve Fancsali Levente (8., 21.), Égei Barnabás (55.), Sipos Árpád (90+3.); a Sporting szabadnapos volt.

B csoport
Parajdi SE–Bogárfalva 7–1 (7–1), vezették Abrán H. – Nagy Z., Ambrus Sz., gólszerzők Kénesi Lehel (3., 11.), Dénes Ferenc (4.), Józsa Pál (17., 22., 23.), Horváth István (26.), illetve Vajda Mircea (12.) – a 47. percben félbeszakadt a mérkőzés;
Korondi Ifjúság–Kápolnás 6–4 (3–1), vezették Kovács B. – Bíró E., Puja T., gólszerzők Ambrus Zoltán (24., 43., 60., 70.), Máté Márton Szabolcs (34.), Imre Márton (63.), illetve Lőrincz Ádám (36.), Both Lajos (53., 61.), Lőrincz Szabolcs (74.);
Csekefalva–Bögöz 2–4 (0–2), vezették Páll M. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Murvai István (52.), Vass Zoltán (60.–öngól), illetve Demeter Attila (10.), Káló Zsolt (27.), Csáki Ferenc (54.), Gábor Mátyás (89.);
Gagy–Székelyvarság 2–4 (1–2), vezették Kiss I. – Ráduly I., Fazakas K., gólszerzők Márton Attila (8.), Fábián Szabolcs (76.), illetve Gál Csaba (27., 81.), Pál Attila (31.), Szász Zsolt (54.);
Farcád–Alsóboldogfalva 0–1 (0–1), vezették Tamási Z. – Bíró B., Csíki I., gólszerző Barabás János (28.);
Székelyderzs–Zetelaka II. 2–1 (1–1), vezették Szécsi Cs. – Kovács T., Kovács L., gólszerzők Dobra Ervin (44.), Orbók Csaba (46. – 11-esből), illetve Ilyés Lóránt (11.);
Nagygalambfalva II.–Hodgya 2–6 (1–4), vezették Szabó Sz. – Feleki B., Bartos L., gólszerzők Benedek Elemér (15.), Vass Imre (62.), illetve Molnár Károly (4., 11., 27., 73.), László Csaba (44.), Dobai István (56.);

C csoport
Kissolymos–Kányád 3–0 (2–0),
vezették Fazakas K. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Fazakas László (5.), Fogarasi Szilárd (30.), Darkó Csaba (79.);
Homoródszentmárton–Siménfalva 2–0 (2–0), vezették Fodor J.– Incze Á., Incze D., gólszerző Bencze Rajmund (2., 19.);
Oklánd–Homoródszentpéter 2–7 (1–4), vezették Kovács T. – Szécsi Cs., Kovács L., gólszerzők Fekete Csaba (29.), Egyed Csongor (53.), illetve Bedő Lehel (8.), Máté Balázs (16.), Hatos István (23., 65., 73.), Iosif Claudiu (26.), Vass László (80.);
Alsósófalva–Kobátfalva 3–2 (1–1), vezették Abrán H. – Nagy Z., Ambrus Sz., gólszerzők Fülöp Csaba (22., 57.), Csortán István (88.), illetve László Attila (45.), Boros Zoltán (66.);
Betfalvi Ifjúság–Homoródszentpál 4–1 (1–0), vezették Pál A. – Bán Zs., Kecseti H., gólszerzők Várady Károly (24.), Dodó Zoltán (67.), Gubacsi Gábor (76.), Gál Ervin (89.), illetve Száva Loránd (70.);
Máréfalva–Zeteváralja 5–1 (1–1), vezették Tifán A. – Csíki A., Farkas H., gólszerzők Sebők Tóni (38., 78.), Tófalvi Tihamér (79., 91.), Kovács Szilveszter (89.), illetve Miklós Attila (17.);
A Parajdi SK szabadnapos volt.

A csoport
1. Farkaslaka 12 10 1 1 40–23 31
2. Nagygalambfalva 12 9 2 1 55–15 29
3. Lövéte 12 7 3 2 33–11 24
4. Sporting 12 7 1 4 40–27 22
5. Zetelaka 12 6 2 4 29–27 20
6. Agyagfalva 12 5 3 4 28–29 18
7. Malomfalva 12 5 2 5 25–21 17
8. Fiatfalva 12 5 1 6 24–26 16
9. Betfalva 12 5 1 6 24–34 16
10. Szentábrahám 12 4 0 8 21–43 12
11. Szentegyháza 12 1 4 7 21–35 7
12. Felsőboldogfalva 12 1 3 8 22–43 6
13. Szentlélek 12 1 1 10 20–48 4

B csoport
1. Korondi Ifjúság 13 11 1 1 43–18 34
2. Farcád 13 10 1 2 42–16 31
3. Székelyvarság 13 9 0 4 47–25 27
4. Alsóboldogfalva 13 7 2 4 23–29 23
5. Parajdi SE 13 6 2 5 35–28 20
6. Csekefalva 12 5 2 5 40–33 17
7. Bögöz 13 5 2 6 27–35 17
8. Székelyderzs 13 5 1 7 23–32 16
9. Zetelaka II. 12 4 3 5 25–23 15
10. Nagygalambfalva II. 13 5 0 8 28–30 15
11. Kápolnás 13 3 4 6 39–40 13
12. Gagy 13 3 4 6 18–26 13
13. Hodgya 13 3 2 8 29–53 11
14. Bogárfalva 13 1 2 10 16–47 5

C csoport
1. Homoródszentmárton 12 11 1 0 39–9 34
2. Siménfalva 12 9 2 1 44–18 29
3. Kissolymos 12 7 1 4 34–24 22
4. Máréfalva 12 6 2 4 36–25 20
5. Parajdi SK 12 7 2 3 40–21 17
6. Szentpál 12 5 2 5 28–28 17
7. Kobátfalva 12 5 1 6 28–28 16
8. Betfalvi Ifjúság 12 4 3 5 21–21 15
9. Zeteváralja 12 4 2 6 21–33 14
10. Alsósófalva 12 3 3 6 20–32 12
11. Szentpéter 12 2 3 7 25–36 9
12. Kányád 12 3 0 9 25–42 9
13. Oklánd 12 1 0 11 12–56 3

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM