Tökéletes idényt zárt Harasztkerék

Tökéletes idényt zárt Harasztkerék

Fotó: Gligor Róbert László

Idén ismét Nyárádgálfalván szervezte meg a Maros Megyei Labdarúgó-szövetség a 6. Ligában szereplő csapatok Szuperkupáját, amelyen a két csoport első négy helyezettjei vettek részt.

Gligor Róbert László

2016. június 21., 14:272016. június 21., 14:27

2016. június 21., 15:282016. június 21., 15:28

A negyedik helyezettek csatájában Jedd 2–1 vezetéssel már majdnem bezsebelte a győzelmet, de egy igencsak kétes büntetőből egyenlített ellenfele, Uzdiszentpéter, a döntést pedig büntetőpárbajra bízták, amelyből a mezőségiek kerültek ki győztesen (7–8). A harmadik helyezettek összecsapásában Nyárádgálfalva viszonylag könnyen, 4–0-ra legyőzte a Marosvásárhelyi Jövőt Keresztesi Zs., Takács J. és Józsa L. góljaival, a vendégek „csupán” egy öngóllal tudtak szépíteni a vereségen.

Somosd a második helyezettek összecsapásán 4–0-ra elhúzott, amikor Harcó két gólt tudott szerezni, de a végső sípszóig az Alsó-Nyárádmentiek még kétszer betalálva beállították a 6–2-es végeredményt (Szőcs 4, Kiss, Cășvean, illetve Asztalos 2).

A legnagyobb csatának nyilván a két csoport bajnoka, Harasztkerék és Csittszentiván összecsapása számított. A nyárádmentiek jobban kezdtek, de az egyedül maradt Pintilia kapu fölé lőtt, majd Bodó betörésénél védett György B. A játék kiegyenlítődőtt, majd a 25. percben a szentivániaknak sikerült megszerezniük a vezetést Palaghie révén, aki egy szögletrúgásnál fejelt a hálóba (0–1). Ormenișan szinte azonnal góllal válaszolt, de azt les miatt érvénytelenítették. Újabb egyenlítési lehetősége adódott Harasztkeréknek, kezezésért ítéltek büntetőt, de Veres rúgását György B. hárította, majd Ormenișan fejelt kapu mellé.

A szentivániak a 36. percben emberhátrányba kerültek, és ez sokat nyomott a latban. A 40. percben György B. még kivédte Ormenișan közeli próbálkozását, de a következő percben a nyárádmenti csatár már a hálóba juttatta Fülöp beadását (1–1). Szünet előtt Ormenișan és Duka is elpuskázott egy-egy lehetőséget. A második játékrészben is Ormenișan szerezhette volna meg a vezetést, de György B. ismét helytállt.

A nyárádmentiek az 55. percben fordítottak, amikor Bodó egyedül maradt a kapussal szemben (2–1). A szentivániak György L. révén kapu fölé lőttek, majd Palaghie fejese a keresztlécről pattant vissza. Hogy a harasztkerekiek folyamatos támadásaikat nem tudták gólra váltani, azt a szentivániak a kapusuknak köszönhették, aki Józsa G. és Dobrican próbálkozásait is védte. Veres, Szőke és Fülöp sorra hagyták ki lehetőségeiket, míg az utolsó percekben a szentivániak póbálkoztak, de egyenlíteni már nem volt lehetőségük.

Harasztkerék a következő felállásban hódította el a serleget: Bálint, Józsa G., Duka, Kuti, Szőke, Pintilia (László, 57.), Veres, Dobrican (Jenei, 81.), Fülöp, Ormenișan, Bodó. Egyúttal a szövetség díjazta a 6. Liga gólzsákjait: az 1. csoport gólkirálya Iulian Ormenișan (Harasztkerék) 116 góllal (!), míg a 2. csoportban a legtöbb találatot (63) Palaghie Vasile (Csittszentiván) szerezte.

A harasztkereki csapat vezetője, Nagy László szépnek találta a mérkőzést, de sajnálta, hogy az elején gólt kaptak és a győzelemért kellett szaladniuk. A bajnokság most zárult idényét tökéletesnek tudná nevezni csapata számára, ugyanis egyetlen döntetlent leszámítva minden mérkőzésüket megnyerték, 163 gólt szereztek és csupán 15-öt kaptak. A csapat ősztől az 5. Ligában kezdene, és szeretné azt is megnyerni.

Hét végén az ötödosztályban küzdenek
A nyárádremetei focipályán vasárnap az 5. Ligában is megrendezik a Szuperkupát. A lebonyolítási rendszer ugyanolyan, mint a hatodosztályban, a két csoport legjobbjai csapnak össze: az 1-es csoport harmadikja a 2-es csoport harmadikjával, az 1-es csoport másodikja a 2-es csoport másodikjával, illetve a két győztes mérkőzik meg.
A mérkőzések programja:
a 3. helyért: 9.30-tól Nyárádremete–Mezőceked,
a 2. helyért: 12 órától Radnót SK–Görgénysóakna,
az 1. helyért: 15 órától Balavásár–Dedrádszéplak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!