Udvarhely körzeti: helycserék az élen

Udvarhely körzeti: helycserék az élen

A tizenhatodik játéknapot rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az A csoportban rangadót játszottak, Farkaslaka legyőzte Nagygalambfalvát, utóbbi az elsőről a harmadik helyre csúszott vissza, mivel Szentábrahám is megelőzte. A B-ben győztek az élen lévő csapatok, a C1 csoportban máris visszaszerezte vezető helyét Bogárfalva, míg a C2-ben Parajd nyerte a Kobátfalva elleni rangadót.

Zátyi Tibor

2015. április 14., 19:262015. április 14., 19:26

2015. április 14., 21:442015. április 14., 21:44

 

Szombaton már elkezdődtek az A csoport küzdelmei. A Korondi SE–Malomfalva mérkőzésen sima, megérdemelt győzelmet szereztek a vendégek. Amióta Sófalván játszanak a korondiak, ez volt a leggyengébb teljesítményük, mindössze tizenegyen érkeztek, így cserélni sem tudtak. A Homoródszentmárton–Betfalva kiesési rangadón a vendégcsapat a harmadik és negyedik percben is betalált, így már kezdettől eldöntötte a három pont sorsát. A körzeti rangadója sok nézőt vonzott a farkaslaki pálya szélére. Csak nevében volt rangadó, hiszen kevés nagy helyzetet láthatott a közönség. Többnyire a két tizenhatos között küzdöttek a játékosok, viselkedésük és magatartásuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sportszerű legyen a találkozó. A hazaiak a második félidő közepén szerezték meg a vezetést, egy rossz kifejelés után lőttek a hálóba, majd nem sokkal később egy távoli lövés megpattant a kapus előtt, így nem tudta hárítani.

A Bögöz–Szentlélek találkozón sok dolga volt a játékvezetőnek, hiszen rengeteg szabálytalanság, lökdösődés, sportszerűtlen viselkedés, reklamálás, összeszólalkozás jellemezte a mérkőzést. A sípmesternek tíz sárga és két piros lapot kellett kiosztania. A Sporting bombagóllal szerzett vezetést Szentábrahám vendégeként, az udvarhelyiek szünetig még tudták tartani a lépést házigazdájukkal. Térfélcsere után azonban fizikailag elfogytak, Szentábrahám végül simán megtartotta a három pontot.

Nem történt változás a B csoport élén, hiszen egyaránt nyert Felsőboldogfalva és Agyagfalva. Ez a két csapat fog küzdeni a feljutást érő első helyért, hiszen a csoport többi tagja már tetemes hátrányban van. Felsőboldogfalva nagyon megdolgozott a három pontért, hazai pályán hátrányból fordítva nyert Alsóboldogfalva ellen. A Korondi Ifjúság–Agyagfalva találkozón a vendégek jobban játszottak, sikerükhöz hozzájárult a hazaiak kapusa is, aki többször is hibázott. Ezen a mérkőzésen négy büntetőt ítélt a játékvezető, ezekből egyet-egyet értékesítettek a csapatok.

A C1 csoportban Kobátfalva kikapott a Parajdi SE-től, a két csapat pedig helyet cserélt a táblázaton, sőt a kobátfalviakat a Parajdi SK egy mérkőzéssel kevesebbet játszva és jobb gólaránnyal leszorította a harmadik pozícióba. Az Alsósófalva–Szentmihály mérkőzésen a vendégek a számukra megítélt két tizenegyesből csak egyet rúgtak be, a hazaiak sikerét két Maros megyei légiósuk biztosította.

A C2 csoportban rendezett Siménfalva–Székelyvarság találkozóra a vendégeket népes szurkolótáboruk is elkísérte, amely végig sportszerűen szurkolt. A hazaiak nem várt sikert arattak, annak ellenére, hogy Varság hamar vezetést szerzett. A folytatásban is voltak helyzeteik, de nem tudtak élni velük, míg a hazaiaktól a két Keresztes jól értékesítette helyzeteit, megfordítva az eredményt. A vereség ellenére a lefújást követően a varsági szurkolók a „Szép volt, fiúk!” rigmussal biztatták tovább kedvenceiket.

A csoport, 15. forduló. Szentábrahám–Malomfalva 2–2 (0–1); vezették: Kiss I. – Ráduly I., Fazakas L.; gólszerzők: Kandó Csaba (52., 66.), illetve Birtalan Barna (17., 90.). A csoport, 16. forduló. Szentegyháza–Zetelaka 1–3 (0–1); vezették: Szabó Sz. – Csiszár F., Bíró B.; gólszerzők: Márton Zsolt (78.), illetve Sebestyén Csaba (35., 90+2.), Varga Pál (88.); kiállítva: Molnár Ernő (90., Szentegyháza). Homoródszentmárton–Betfalva 1–2 (1–2); vezették: Jenei Cs. – Bartha Sz., Abrán H.; gólszerzők: Kerekes Attila (32.), illetve Péter Ferenc (3.), Balázs Jácint (4.). Korondi SE–Malomfalva 0–3 (0–2); vezették: Fodor J. – Kulcsár Cs., Bálint Á.; gólszerzők: Birtalan Barna (24.), László Levente (34.), Jakab Tamás (66.). Lövéte–Fiatfalva 1–0 (1–0); vezették: Szabó A. – Karsai A., Balázs L.; gólszerző: Szász Lajos (45.). Bögöz–Szentlélek 2–3 (0–3); vezették: Fodor J. – Ilyés Cs., Szécsi Cs.; gólszerzők: Vass Zoltán (52.), Banka Levente (89.), illetve Albert Ferenc (18., 28., 36.); kiállítva: Péter Csaba (88.), illetve Hajdó László (85.). Farkaslaka–Nagygalambfalva 2–0 (0–0); vezették: Benedek A. – Jenei Cs., Ozsváth A.; gólszerzők: Gergely Tamás (63.), Boda Krisztián (70.). Szentábrahám–Sporting 5–1 (1–1); vezették: Kovács B. – Bán Zs., Albert K.; gólszerzők: Sebastian Vasilca (45.), Kandó Csaba (65., 81.), Gindella Viktor (72.), Gál Attila (82.), illetve Miklós Sándor (31.).

A csoport

1. Farkaslaka 16 12 3 1 54–7 39
2. Szentábrahám 16 12 3 1 57–22 39
3. Nagygalambfalva 16 12 1 3 68–23 37
4. Lövéte 16 8 4 4 40–29 28
5. Zetelaka 16 8 2 6 33–27 26
6. Korondi SE 16 7 4 5 31–29 25
7. Fiatfalva 16 8 0 8 44–38 24
8. Malomfalva 16 5 5 6 33–24 20
9. Szentlélek 16 5 4 7 35–46 19
10. Szentegyháza 16 6 0 10 30–51 18
11. Sporting 16 5 0 11 33–58 15
12. Bögöz 16 3 4 9 26–42 13
13. Betfalva 16 3 1 12 20–61 10
14. Szentmárton 16 2 1 13 18–65 7

B csoport, 16. forduló. Nagygalambfalva II.–Kápolnás 1–1 (1–0); vezették: Hegyi H. – Balog A., Szécsi Cs.; gólszerzők: Elekes Barna (18., öngól), illetve Bálint Szabolcs (75.). Csekefalva–Székelyderzs 3–3 (3–1); vezették: Páll M. – Ráduly I., Fazakas L.; gólszerzők: Kedei Barna (15.), Fazakas Barna (35.), Murvai István (39.), illetve Imre Domokos (44.), Kedei Károly (71., öngól), Konnáth Levente (90+2.). Felsőboldogfalva–Alsóboldogfalva 2–1 (1–1); vezették: Szabó A. – Karsai A., Balázs L.; gólszerzők: Tóth Károly (39.), Zoltáni Attila (53.), illetve Dán Attila (13.). Malomfalva II.–Gagy 1–0 (0–0); vezették: Tifán A. – Kulcsár Cs., László E.; gólszerző: Szász Dénes (48.). Zetelaka II.–Farcád 1–2 (0–1); vezették: Sárkány J. – Péter T., Horvát T.; gólszerzők: Dimény Norbert (69.), illetve Miklós Szabolcs (33.), Kádár Csaba (54.). Korondi Ifjúság–Agyagfalva 1–3 (1–1); vezették: Abrán H. – Bíró B., Kátai T.; gólszerzők: Jakab Lajos (32.), illetve Birtalan Szabolcs (23.), Nagy Attila (63., 69.). Hodgya–Etéd 3–2 (1–1); vezették: Ilyés Cs. – Tamási Z., Bálint Á.; gólszerzők: László Csaba (44., 53.), Molnár Károly (75.), illetve Gagyi Szabolcs (32.), Tekeres Szilárd (52.).

B csoport

1. Felsőboldogfalva 16 12 2 2 41–16 38
2. Agyagfalva 16 11 2 3 43–18 35
3. Hodgya 16 9 0 7 39–36 27
4. Korondi Ifjúság 16 7 2 7 29–26 23
5. Farcád 16 7 2 7 30–29 23
6. Alsóboldogfalva 16 7 2 7 25–31 23
7. Székelyderzs 16 5 7 4 31–26 22
8. Nagygalambfalva II. 16 5 6 5 26–26 21
9. Gagy 16 6 3 7 27–31 21
10. Malomfalva II. 16 6 2 8 36–41 20
11. Csekefalva 16 6 2 8 42–50 20
12. Zetelaka II. 16 5 2 9 27–33 17
13. Kápolnás 16 3 6 7 23–33 15
14. Etéd 16 2 4 10 27–49 10

C1 csoport, 12. forduló. Zeteváralja–Ócfalva 3–0 (1–0); vezették: Sárkány J. – Péter T., Horváth T.; gólszerzők: Csíki Imre (7.), Varga Ákos (58.), Jónás István (86.). Parajdi SE–Kobátfalva 3–0 (0–0); vezették: Fodor J. – Hegyi H., Balog A.; gólszerzők: Fülöp Attila (53., 57.), Ozsváth Zsolt (80.). Máréfalva–Homoródszentmárton II. 4–0 (1–0); vezették: Jenei Cs. – Szécsi Cs., Feleki B.; gólszerzők: Mag Arnold (17.), Tófalvi Tihamér (51., 80.), Csíki Attila (65.). Alsósófalva–Szentmihály 3–2 (0–1); vezették: Benedek A. – Ozsváth A., László E.; gólszerzők: Fülöp László (50.), Fülöp Ottó (53.), Tófalvi Zsolt (62.), illetve Tarcsafalvi István (2.), Tarcsafalvi Lóránt (89.).

C1 csoport

1. Parajdi SE 12 9 2 1 35–16 29
2. Parajdi SK 11 8 2 1 39–15 26
3. Kobátfalva 12 8 2 2 35–13 26
4. Máréfalva 12 6 3 3 27–13 21
5. Betfalvi Ifjúság 11 5 4 2 24–13 19
6. Alsósófalva 12 5 1 6 21–19 16
7. Zeteváralja 12 5 1 6 23–25 16
8. Szentmihály 12 3 2 7 24–33 11
9. Szentmárton II. 12 1 0 11 8–53 3
10. Ócfalva 12 0 1 11 8–41 1

C2 csoport, 12. forduló. Kányád–Rugonfalva 3–2 (1–0); vezették: Tamási Z. – Ilyés Cs., Csiszár F.; gólszerzők: Száva Krisztofer (21.), Szőcs Csaba (48.), Zoltán Ferenc (73.), illetve Demeter Zoltán (72.), Váradi Rómeó (79.). Bogárfalva–Szentpéter 3–2 (2–1); vezették: Abrán H. – Bíró B., Bíró E.; gólszerzők: Máté Csaba (15., öngól), Magyari András (29.), Geréb Imre (78.), illetve Máté Balázs (11.), Máté Csaba (69.). Siménfalva–Székelyvarság 2–1 (0–1); vezették: Barabás Z. – Ráduly I., Fazakas L.; gólszerzők: Keresztes István (71.), Keresztes Zsolt (78.), illetve Szász Attila (13.).

C2 csoport

1. Bogárfalva 11 8 0 3 37–27 24
2. Varság 11 7 1 3 50–13 22
3. Kányád 11 7 1 3 35–22 22
4. Oklánd 11 5 3 3 34–22 18
5. Siménfalva 10 6 0 4 21–22 18
6. Rugonfalva 10 5 1 4 22–13 16
7. Szentpál 10 3 1 6 16–23 10
8. Szentpéter 11 1 3 7 14–36 6
9. Bikafalva 11 1 0 10 9–62 3

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!